1. Játssz a Balatonért!

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. EULAKES című projektjének keretein belül 2011. november elején elindította oktatási és kommunikációs kampányát, mely a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet általános iskoláinak elsősorban 7-8. osztályos tanulóit szólítja meg.

2. Tisztelt Partnerünk!

Múlt havi hírlevelünkben adtunk hírt a Balaton Fejlesztési Tanács és a Nemzeti Kulturális Alap kezdeményezésében zajló, egy jövőbeni, regionális program regisztrációról és koordinációról szóló partnerségi programot megalapozó helyzetelemző kutatásról. A munka egyik meghatározó része a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén turisztikai jelentőséggel bíró programok szervezésével és megvalósításával foglalkozó szervezetek gyakorlatának, tapasztalatainak, valamint regionális együttműködési hajlandóságának megismerése céljából végzett adatgyűjtés.

3. On-line CHAMP Konferencia a Települések Fenntartható Fejlesztése Érdekében

A Földet veszélyeztető legnagyobb veszély a klímaváltozás - halljuk ezt nap mint nap, a sajtóban, a politikai életben egyaránt. Az éghajlatváltozás napjainkban már nem csak egy távoli kockázat, hanem az egyik legnagyobb környezeti fenyegetés, mely életmódunkat, környezetünket nagymértékben befolyásolja.

4. CHAMP Zárókonferencia és EMAS Kerekasztal

A városok fenntartható fejlesztése című, úgynevezett CHAMP projekt Zárórendezvényének adott otthont a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Budapesten 2011. december 6-án. A projekt célja a környezetirányítási rendszerek népszerűsítése helyi önkormányzatoknál (mint pl. EMAS vezetési és hitelesítési rendszer) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése során.

5. Újabb három évre megújításra került a Balatoni Integrációs Kft. környezetvédelmi vezetési rendszere

A Balaton érzékeny környezeti rendszerében fontos a fejlesztések összehangolására, nyomon követésére képes térségi menedzsment kialakítása. A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., mint a Balaton Régió fejlesztését koordináló Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete ezért célul tűzte ki, hogy a tevékenysége során környezet irányítási rendszer (KIR) segítse a preventív környezetvédelmi stratégia megvalósítását.

6. Van egy jó projektötlete és támogatást szeretne a megvalósításhoz?

Ha Ön pályázati forrás segítségével fejlesztést kíván 2011-12-ben megvalósítani a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén, akkor kérjük, töltse ki kérdőívünket!

A Balatoni Integrációs Kft. tisztelt Partnerei figyelmébe ajánlja az alábbi, Balatoni térségben megvalósítható aktuális pályázati lehetőségeket - egyúttal a pályázatok elkészítésében is az érdeklődők szíves rendelkezésére áll.

7. Környezetfejlesztési akciók a fenntartható településekért / KDOP-4.1.1/F-11, NYDOP-4.1.1/D-11
A pályázat célja: a települések élete, a fenntartható fejlődés és az emberek jövője elválaszthatatlan egységet képez. A tartós, biztonságos és fenntartható fejlődés csak akkor érhető el, ha megvalósul a településeken élők szemléletformálása, példamutató magatartásmódjának kialakítása. Ezért a konstrukció keretében elsődleges célunk olyan komplex, egyedi jellegű és mintaértékű környezetfejlesztési programok és arra épülő beruházások, projektek támogatása, melyek hozzájárulnak a fenntartható település- és térségfejlesztés megvalósításához és a településen élők szemléletváltásához, környezettudatos magatartásához. Mindezekhez kapcsolódóan kiemelt cél a projektek eredményeinek minél szélesebb körben való terjesztése, disszeminációja.

8. Európa a polgárokért: Tematikus hálózatok
A támogatás célja: a települések között kölcsönös érdeklődést kiváltó témákban kialakuló hálózatok fontos eszközök lehetnek, mivel lehetővé teszik a tájékozott eszmecseréket és a bevált, jó gyakorlatok cseréjét. A program ezért támogatja a testvérvárosi kapcsolatok keretében, legalább négy város részvételével megrendezett konferenciákat és műhelymunkákat.

9. Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 harmadik pályázati felhívása 
A támogatás célja: előcsatlakozási támogatás:
1. Prioritás és Fenntartható környezet és turizmus
2. Prioritás − Együttműködő gazdaság és közösségek közötti humánerőforrás fejlesztés

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!

10. Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. megbízható, minőségi szolgáltatásokkal segíti az önkormányzatok, civil szervezetek, vállalatok munkáját az alábbi területeken:

  • EU-s és hazai pályázatok figyelése, pályázati szaktanácsadás, pályázatok írása
  • Projektmenedzsment
  • Megvalósíthatósági tanulmányok, költség-haszon elemzések, üzleti terv készítése
  • Környezetvédelmi tervek, programok készítése, környezetvédelmi felülvizsgálat
  • Pénzügyi és számviteli szolgáltatás alapítványok, non-profit szervezetek részére
  • Területfejlesztési célokat szolgáló gazdaság-és társadalomtudományi kutatások végzése
  • Szakmai rendezvények szervezése
Amennyiben szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal, hogy tudásunkat és tapasztalatainkat mielőbb szervezete javára fordíthassuk.

Elérhetőségeink:
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.
8600 Siófok, Batthyány u. 1.
Telefon/Fax: 06/84 317-002
e-mail: bftkht@balatonregion.hu
honlap: www.balatonregion.hu

A hírlevél a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával jött létre.

  2011. december
 
 

Szerkesztő: Pohner Evelin

 
  Leiratkozás a hírlevélről: itt